Átmenő forgalom

Na, ha van valami, amit szívből utálunk a völgyben, az a Nivegy fő útján – elsősorban nyaranta – átzúduló egyre növekvő autóforgalom.

Az a helyzet, hogy Veszprém (azaz Budapest, M7) felől nagyjából a Zánka és Szigliget közötti Balcsi-partra és persze így a tágan értelmezett Káli-medencébe is a legrövidebb út rajtunk keresztül vezet. Az ötből három falu főutcáján átmenő forgalom ráadásul messze nem csak a nyaralókból áll, hanem jelentős részt az őket kiszolgáló kereskedelmi infrastruktúra üzemeltetőinek, áruszállítóinak teherautóiból, kamionjaiból.

A szintén az úton fekvő Mencshelyen 2022 decemberében csináltak egy próba trafipax mérést: a téli nyugiban óránként 150 autó (ez a nyáron simán ennek a 10-20-szorosa lehet) és néha 100 feletti tempóval.

A Nivegy kis falvainak fő utcái messze nem erre a terhelésre lettek méretezve: szűk utcák, sokszor járdák nélkül, beláthatatlan kanyarok, ahol nem fér el egymás mellett két autó sem, nemhogy két kamion. És mindehhez parkoló autók, sétáló gyalogosok, bicajozó gyerek. 

Ez önmagában is baromi veszélyes (lámpát, zebrát mindenféle közlekedésrendészeti előírás miatt nem lehet kitenni, fekvőrendőr, lassító sziget pedig szintén nem az önkori hatásköre), nem beszélve a forgalom miatti jelentős zajszennyezésről, porról, repedező házfalakról.

Az egyetlen igazi megoldás a falvakat elkerülő út megépítése jelentené. Erre korábban voltak is tervek, benne is volt (van?) valamiféle országos területfejlesztési izében, de nagy reményt egyelőre nem fűznénk a megépüléséhez. 

Addig is: kérünk, tényleg vezess lassan és óvatosan a Nivegy falvain keresztül. Lény egy kis türelemmel, az, hogy 2 perccel hamarabb célhoz érj, nem ér meg egy csattanást.

Forrás: Lechner Tudásközpont

Utoljára szerkesztve: 2023. április 5.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

A Chill Antalfa! Nivegy-völgyi kisokos célja saját szubjektív benyomásaink és magánvéleményünk megosztása, a tévedés és az eltérő vélemény jogát kifejezetten fenntartjuk. Kifejezetten nem célunk sem a reklám, sem a tájékoztatás. Az oldalon való megjelenésért vagy leírásokért a szerzők vagy a kiadó semmilyen ellenszolgáltatást nem kértek és nem kaptak az oldalon szereplő szolgáltatóktól. Az oldalon szereplő információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Az oldalon szereplő képek a szerzőktől, vagy az oldalon megjelenő szolgáltatók engedélye alapján a szolgáltató weboldaláról vagy Facebook oldaláról származnak.
Ha oldalunkon aktualitását vesztett hibás információval találkoznál vagy ajánlanál valami jó új helyet, kérjük jelezd nekünk: chillantalfa@gmail.com!